• bartokhaz@bartokhaz.hu
  • +36-20-491-9286

 

 

Kistarcsa

Az épület tömege két egyszerű tömbből (egy lakó- és egy hozzá „L” alakban csatlakoztatott garázsépületből) áll. Mindkét rész egy-egy 6°-os fémlemez borítású félnyeregtetővel van fedve. A garázs egy-, míg a lakórész kétszintes. A homlokzat egységesen fehér drywit vakolatrendszerrel készült helyenként fabetétekkel, amelyek vízszintes tagolásúak, színük pedig megegyezik a fa nyílászárók világosbarnára pácolt színével.

Összhatásában az épület visszafogott, puritán külsejű, az idő múlásával megkopó, divatos allűröktől mentes, mégis egy elegáns modern korunkbeli ház. Enyhe hajlásszögű tetejével nem hivalkodni akar, inkább szerénységet mutat, ami ugyan a környéken található épületekre még nem jellemző, mégis azt gondoljuk, hogy a jövőben irányt tud mutatni, és az utcaképbe szervesen illeszkedő, „odaillő” képet fog sugallni.

A ház bejárata és garázsbehajtója a Homokdűlő utca felől közelíthető meg. A garázs a lakóépület előtt északi irányba tolva helyezkedik el összeköttetésben az előszobával, amit egy zsilipként kialakított közlekedőn át érhetünk el. Ebben a közlekedőben egy tárolót is elhelyeztünk. Az előszobából egy WC-zuhanyzóba, illetve a bejárattal szemben a nappali-étkező-konyha együttesébe jutunk. Ebből a térből még egy dolgozó-vendégszoba, valamint a konyha mögött egy kamra nyílik. A nappaliban találjuk a lépcsőt is, amelyen feljutva egy közlekedőből három hálószoba, egy fürdő és egy WC közelíthető meg. Ezen a szinten található a közlekedőben lévő szekrénybe rejtett gázüzemű kazán is.

  • Típus: Családi ház
  • Alapterület: 172 m2
  • Telekterület: 1091 m2
  • Szobák száma: 3 + 2 fél
  • Lakószintek száma: 2
  • Pince: nincs
  • Tetőtér: nincs
  • Fűtés: Egyedi
  • Parkolás: Garázsban
  • Cím: Pest megye, Kistarcsa

Kérdése merült fel, vagy segítségre van szüksége? Tőlünk bátran kérdezhet!

Style Selector

Layout Style

Predefined Colors

Background Image